

Elfogadás – Anya gyanta
Ha belegondolok mennyit bántottam magam, mekkora szégyenérzetem volt miatta. Sok-sok éven át. Te jó ég! A saját figyelmemből milyen sokat odatoltam, saját magam energiavámpírja voltam. És aztán mire elfogadtam, meg is szűnt az önbántás és a zavaró jellege. Hogyan? Ez...

Anya pihen
Ha már hétvége akkor pihenés. De biztos, hogy csak akkor? Én megpróbálom hétköznap is és amikor tehetem így teszek. Amikor lehetőségem van rá, és már megengedem magamnak. Az éjszakai tanulások fontos kiegészítője is. Nem ezzel a tanult mintával érkeztem az anyaságba...

Anya tanul – Helyszínek – Könyvtár
Első félévben 2 gyermekem volt és 1 a pocakban. Elmondhatja, hogy ő már járt egy félévet egyetemre. A nagy sulis volt, a kicsi novembertől lett ovis. És ha még volt is beteg, tudtam haladni, készülni, itthon. Illetve 1-2 napra eltudott menni a mamához nyaralni. Igen,...

Anya tanul – Beiratkozás
Anyák. Büszkén mosolyogva a kamera előtt frissen szerzett diplomájukat tartva kezükben. Ami a mosoly mögött van azok tudják igazán, akik végig követték a több évig tartó utat és segítették ebben a tanuló édesanyát. Büszkén mosolyogva. Teljesen jogosan! Teljesen...
Kommunikációra is buzdítalak!
Szívesen fogadom megkeresésed bármelyik írás, téma kapcsán és örömmel fogadom, ha megosztod saját tapasztalataidat velem!
Kommunikációra is buzdítalak! Szívesen fogadom megkeresésed bármelyik írás, téma kapcsán és örömmel fogadom, ha megosztod saját tapasztalataidat velem!