Anyák. Büszkén mosolyogva a kamera előtt frissen szerzett diplomájukat tartva kezükben. Ami a mosoly mögött van azok tudják igazán, akik végig követték a több évig tartó utat és segítették ebben a tanuló édesanyát.
Büszkén mosolyogva. Teljesen jogosan! Teljesen jogosan fogadva a gratuláló hozzászólásokat, a személyes vállveregetést, kézszorítást, ölelést. Nekem még benne a sűrűjében olyan érzésem van, hogy számtalan vizsga után ki lehetne tenni a sikerélményt, büszkén mosolyogva.
Most arról írok, hogy mekkora sikerélmény, ha egyáltalán fel tudsz készülni egy vizsgára. Egyben arról is, hogy teljesült az 5. félévem.
A fotón nem egy barkácsáruház reklámját látjátok, hanem az én megoldásomat a felmerült problémámra.
Korábban írtam már róla https://szabokriszta.com/anya-tanul-helyszinek-konyvtar/ hogy valami új megoldást kell találnom arra, hogy hol tanuljak, mivel a könyvtár megint bezárt. Ráadásul a férjem már 3 műszakban dolgozik, úgyhogy ahol van a napban pár óra ki kell használni. Hatékonyan. A tavaszi karantén alatt már átsuhant a fejemen a gondolat, hogy kiköltözöm ide tanulni, az udvarunkon található fa kisházba, de akkor – a jó időben – erre nem volt szükség.
Igen, van hálószoba és füldugó is, de az a két kicsi mellett nálam nem hatásos. Éjszakára se maradhat minden, ez annak a tökéletes kiegészítője. És ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, még autóba se kell ülni. Pár lépés séta, és már ott is vagyok.
Két szék egymással szemben még éppen befért a biciklik, a fűnyíró és a homokozó játékok közé. Az egyiken én, a másikon a papírok. Beadandó dolgozat készítésére a hely alkalmatlan, laptopot elhelyezni nem lehet, de vizsgákra készülni kiválóan alkalmas.
Hősugárzó elengedhetetlen. Áram hosszabítóval megoldva, végén elosztó, a lámpa is létszükséglet. A hősugárzót ki kellett tapasztalnom, hogy hova is tegyem, mert a felé eső oldalam leégeti, ugyanakkor a másik oldalam dermed. És a hely is szűkös, de meglett az ideális szög. Azt is meg kellett tapasztalni, hogy mielőtt lejövök ide egy kicsit már sugározza a meleget.
A kicsi faház a béke és nyugalom szigete. Semmi zaj, semmi inger el nem vonja a figyelmem, teljesen ideális. Koncentráltan, eredményesen lehet haladni. További előnye, hogy innen nem szaladok ki, mint a jó meleg szobából rágcsáért, teáért, nem jut eszembe, hogy vajon a mosógép már végzett-e, és most meg vajon miért is sír a legkisebb?
A jövő tavaszi projekt lehetne mondjuk a faház téliesítése, ezt még elhintem a férjemnek…
Bááár, ez már az 5. félévem, az utolsó téli vizsgaidőszak, így megúszhatja a dolgot.
Azt azért nem gondoltam volna, hogy életem első sínadrágját ilyen céllal kell beszereznem. No, hát ilyen pozitívuma is lett a helyszínnek.
Mellette kerestem az egyéb lehetőségeket, és a testvéreméknél – akik egy közeli faluban laknak -találtam is, a vasárnap délutánokat náluk tölthetem az egyik szobában.
Ezt nagyon értékelem, főleg azok után, hogy eljött a december és napközben is fagypont alá ment a hőmérséklet és bizony a lent töltött 2-3 óra alatt megfáztam. Akkor sem adtam fel, jobb híján a fürdőszobába költöztem. Füldugóval és még az elszívót is bekapcsoltam, hogy a külső zajok kevésbé érjenek el hozzám. Szempont volt, hogy az ajtaját be is lehet csukni.
Örömmel fogadtam, hogy mikor a férjemnek lehetősége volt rá, egyre többször vitte a kicsiket ide-oda, azt meg aztán kitörő örömmel, hogy a legnehezebbnek tartott vizsgát még online sem fogják megtartani az egyetemen. Már jól benne jártam a sűrűjében, de ennek is megvan az előnye.
De most megint újratervezés következik, a szakdolgozatommal szeretnék foglalkozni, amihez laptop is szükséges, és erre se a kisház, se a fürdőszoba nem alkalmas.
Egyelőre örülök ennek a teljesítménynek, és biztos megoldódik a 6. félév is.
Köszönet a férjemnek, nélküle nem sikerült volna!