Anyák. Büszkén mosolyogva a kamera előtt frissen szerzett diplomájukat tartva kezükben.
Ami a mosoly mögött van azok tudják igazán, akik végig követték a több évig tartó utat és segítették ebben a tanuló édesanyát.
Büszkén mosolyogva. Teljesen jogosan! Teljesen jogosan fogadva a gratuláló hozzászólásokat, a személyes vállveregetést, kézszorítást, ölelést.
Nekem még benne a sűrűjében olyan érzésem van, hogy számtalan vizsga után ki lehetne tenni a sikerélményt, büszkén mosolyogva… „Ez az! Sikerült az anatómia… a pszichológia…!
De az, hogy mekkora öröm és siker az adott félévre beiratkozni…. az se semmi!
A beiratkozás online úton történik egy erre kifejlesztett rendszerben, minden félév elején. A beiratkozás, vagyis a félév aktiválása után, amit egy kérvény leadásával indít a hallgató, tudja felvenni a tantárgyait. Itt vannak kötelező, kötelezően választható és szabadon választható tárgyak. Egész héten beiratkozás van, de ha nem rögtön az elején veszed fel ama bizonyos kötelezően választható, kv. tárgyakat és a szabadon választható szv. tárgyakat a Jó Isten legyen veled testben és lélekben, hogy egész héten intézd a létszámbővítést, vagy megelégszel olyannal, ami nem is érdekel, jó lesz a szamár is, csak meglegyen a diplomád.
5.félév. Már az 5. féléved!
Előre beírtad a belépési kódodat, hogy a megadott másodpercben kattints és beengedjen a rendszer.
Készültél is, reggeliztél, voltál WC-n, víz is a gép mellé készítve. Biológiai szükségletek pipa. Mosógépet is indítottál….
Az égiek veled vannak, nyugodt vagy, a férjed délutános, ő lesz a kicsikkel. A délutános műszak jótékony hatása anyára nézve.
Eljött a másodperc….kattintasz…. csak pörög, pörög és pörög. „Hiba” – írja. Vissza… pörög … „Próbálja később!” De már később van! Hamar elment 45 perc.
Pisi nincs, tudj egyből kattintani. „Újra” kattintasz…. pörög…. tehetetlenül nézed, vársz…
Most már sürgős, ki kellene menned… kibírod… pörög …. „Vissza” …. pörög … „Hiba”
Még bent sem vagy a rendszerben.
-Anya, tehetek nyakláncot? – kérdezi a kisfiad. -Hát persze, de apáét!
Pörög… nem mozdulsz …
A kislányod felállt a könyvkupacra, és lecsúszott. Sírás.
–Apa, lécci!- kiáltasz segítségért.
Pörög…
-Anya, kiesett a maci szeme! – szól a kisfiad és mutatja. -Jó tedd le ide az asztalra, majd megcsinálom.
Pörög…. Hiba…
-Anya, nézd mit építettem! -Nagyon szép!
-Anya, mikor megyünk le? -Apa, lécci!
-Anya, bemegyek a szobába jó!? -Jó!
Pörög… pörög… még mindig csak a kezdőoldal.
-Anya, most mondhatok valamit?
Pörög….pörög…. 60 perc telt el.
-Anya, kösd össze a szalagjaimat! Anya, hahó, nem figyelsz????
Pörög…. és pörög…. nem igaz!
-Anya, kösd már összeeeee!
Végigmentél a kérvényen, de utána is csak pörög…. „Előző” vagy „Vissza” ablakok ugranak fel…..Most melyikre kattints? De még a kérvény sincs elfogadva …. Legyen a „vissza”….
…. pörög….
-Anya, gyere le velünk! – Apa, lécci!
Pörög… „Kérjük a kérvény leadása gombra kattintva véglegesítse kérelmét!” De már 5x megtetted! 5x!!!!!!
Messenger üzenet, sógornőd „Cipőboltból indulok, mindjárt ott vagyok!
-Apa, lécci! Végzett a mosógép!
Pörög… 70 percnél járunk… Ne mááár! Lehet a vizet nem kellett volna idekészíteni, vagy legalábbis meginni….. „Kérjük a kérvény leadása gombra kattintva …. De hát arra nem is enged kattintani!!!!! „Előző” és „Vissza” ablak ugrik fel megint. Előbb a vissza volt, most legyen az előző….. pörög …. -Anya, nem tudod hol a hajgumi a földről? -Nem!
Kidob egy felülettel kijjebb…. Most megint próbálod a félévet aktívvá tenni…..Már nem is enged kattintani, csak villog! … ÁÁÁ!
- perc
Megjött sógornőd. Ő is járt egyetemre, ha ismeri ezt a rendszert, akár WC-re is eljuthatsz, ő majd kattint.
Közben évfolyamcsoportban hírek, telefonáltak az egyetemre, NEM tudnak a problémáról, csodálkoznak miért nem veszik fel a tárgyakat a hallgatók….
-Anya, az hogy van, hogy „muslicából 44”? – Hogy, mi? Ja, igen! Háló mélyén pókcsalád…
-De most miért szekálod? Persze, hogy sír! Na, gyertek ide! Egyik a bal, másik a jobb lábadra ül. Együtt vártok… Pörög…. Teljesen kidobott a rendszer…..
Gyorsan újra a jelszót!
-Anya, a baba leitta magát! ….. A jelszó …. -Anya, pisi! … – Apa, lécci! …. Beengedett a rendszer …”Folytatni szeretné a félbehagyott kérvény kitöltését, vagy újra kezdené?” … Folytatod, persze!!! Pörög…. 92. perc …. „ A nagy számú leadási kérelem miatt próbálja később!” – Újra….”Kérvény leadása”……Pörög ….. 100. perc
Ez tényleg veled történik? Ennyire durva egyik előző félév sem volt….
Pisi! – Büszke vagy magadra, 3 gyerek szülése után, így tartani!!! Végül az egyik pörgésfázisban megoldod.
Félre a büszkeséggel! …. 115.perc …. most már te is telefonálsz az egyetemre….. Nem tudnak mit csinálni, türelem!
120.perc…. elengeded ….majd lesz valami …. De amíg a férjed elindul munkába, addig leeesz???? … pörög…. Dél van… ebéd… a laptop előtt…
A vége 4 óra elteltével lett, ahol végre elfogadták a kérvényt. Mint a villám mentél a kötelezően és szabadon választható tárgyakra, ahol éppen utolsók egyikekén befértél a létszámba.
Majd megkönnyebülten veszed fel a kötelező tárgyakat, és szólsz a kicsiknek: „Indulás le, friss levegőőő!”
Ha nem indulok el az önismeret útján, ha nem nézek szembe azokkal a mintákkal, amik engem blokkoltak, ezeket nem dolgozom fel, lehet rá sem jövök, hogy tehetek magamért. Nekem ez most éppen az, hogy kereshettem a hivatásom és bízom benne meg is találtam.
További írásaim a témában:
https://szabokriszta.com/anya-tanul-helyszinek-konyvtar/
https://szabokriszta.com/anya-tanul-helyszinek-igy-teljesult-az-5-felev/
https://szabokriszta.com/anya-tanul-mar-sok/