A fenti kép forrása www.facebook.com. Az egyik, óvodai témákkal foglalkozó csoportban osztották meg, a megosztó szándéka a humor volt. Nekem átjött és az ötletesség is: tényleg passzol a kép és a közlendő. Talán még a valóságtartalma is, de ennek az írásnak nem ez a célja.
Valamilyen sugallatra, ahelyett, hogy tovább lapoztam volna, rámentem a kommentekre. A kép sokakban indulatot váltott ki, itt már éreztem a címben megjelölt jelzőt, mi is vagyok… és mit is keresek itt??? A komment olvasásról már rég leszoktam, szeretem nyugalmasan tölteni a napjaim, illetve megszűrni mit is engedek be, és figyelek arra, hogy a figyelmemet hova tegyem. Ezért se értettem mit keresek én itt?
Aztán rögtön az elején ráakadtam, a kép alapján fiatal lány bejegyzésére: „Bolti eladó vagyok. Tanítanék, pedagógus szeretnék lenni… de nem engedhetem meg magamnak. ☹”
Megvilágosodtam, hát ezért vagyok itt! Ezt az ifjú hölgyet kell biztatnom: „Minden magyar állampolgárnak 12 állami félévet finanszíroz az állam. Hajrá!” – reagáltam rá.
Jött a válasz: „Az óvoda támogatna a főiskolában, s helyem is lenne. De utána az óvónői fizetésből…. az ember elgondolkodik és megszakad a szívem. Köszönöm.”
Tehát megvan az álma. Ami nagy dolog! Mivel szeretne foglalkozni, mi lenne a hivatása. Én majdnem 40 évig nyomoztam… Majd az is kiderül, hogy a munkáltató is segítené ebben, mi több, munkahelye is lenne álmai szakmájában. Mi ez, ha nem ráutaló jelzés és támogatás az útjához? Éppen óvodapedagógus hallgatóként látom mennyi mindentől fossza meg magát, mennyit adott nekem ez az út.
Éreztem azonban az írásból, hogy már nem kell reagálnom, győzködnöm, a saját időmből többet idetenni. Ennyi. Egyikünk se tudja a másikat megmenteni. Ezt nekem is tanulnom kell. A másik fél döntését pedig elfogadom.
El is engedtem a kommentváltást. Majd később látom, hogy valaki hozzászólt. Ezzel megerősítve az ifjú hölgyet, hogy jó így, ahogy van: „Utána is meg kell élnie a fizetésből.”
Biztos, hogy mindig ez az elsődleges szempont?
Én meg közben abban lettem bizonyos, hogy teljesen azonosultam a címben szereplő, rám vonatkozó jelzővel. Kommenteket olvasok, aztán még reagálok is! Csak magamnak köszönhetem.
Mi járt kommentelés közben a fejemben? Egy dalszöveg: „Miért félnénk, miért élnénk, ha nem egy álomért?!”
A Pál utcai fiúk (musical) – Mi vagyunk a Grund!